❈ Rólam
Üdvözlöm! Találkoztunk már?
Ha nem, szívesen elmondom, mivel foglalkozom.
Szerencsés vagyok. Azt csinálom, amit szeretek! Egyedi tervezésű függönyöket és kiegészítőket tervezek, karnisokat, szalagfüggönyöket forgalmazok lakásokba, családi házakba. Ugyanakkor közületeknek is dolgozom a felméréstől a felszerelésig. Húsz éves tapasztalattal a hátam mögött. Tizennyolc évet dolgoztam egy győri Lakástextil üzletben. Aztán az élet úgy hozta, hogy a saját lábamra kellett állnom.
Mindig tulajdonosi szemlélettel dolgoztam a munkahelyemen olyan elhivatottan és büszkén tettem a dolgomat. Hogy hű maradjak az akkori vevőim által rólam alkotott képhez elsősorban a hitelességhez nyúltam vissza. Nézzük csak az elejéről. Pár hónap telt el azóta, hogy életre hívtam a szeretett műfajú vállalkozást. Szerencsés és hálás vagyok a családi hátteremért ,a barátaimért , korábbi vevőkért - akik valóban ismernek és a saját tapasztalataikra hagyatkozva támogatták elképzelésemet. A kezem alól kikerülő munkák pedig objektív képet adnak arról, hogy az irány jó. Innentől kezdve pedig bármilyen munka hivatássá nemesül. Valami elindult, mert igény van a munkámra. Másképpen mint mások, hiszen a volumen egyenlőre szerény, de benne van a szintlépés lehetősége is...

Függöny, ami megszólít! Mert szeretettel készült és mondanivalója van!
❈ Filozófiám
Mivel minden otthon más, s ahány megrendelő, annyiféle igény, a tökéletes megoldás titka a gondos tervezés. Pontosan ezt nyújtja a Filotex Home.
A jó szakember figyelmes és ráhangolódik az ügyfél igényeire, ha arról van szó, milyen lakástextilekbe öltöztesse otthonát. Nálunk, a Filotex Home-nál pont ezt kapja, aki szeretné stílusos, minőségi függönnyel díszíteni ablakait.
